HTML

CSÁSZÁR

Hogy is kezdjem? Éééééééén vagyooook a CSÁSZÁR! Á nem. Ez így nem lesz jó. Túl nagyképű. Inkább másképpen. Miért is kezdek blogozni? Van benne valami izgalmas. Abban, hogy írhatok. Abban, hogy mások olvashatják. Abban, hogy üzenhetek a világnak olyanokat, amiket máshol, máshogyan nem. Már persze ha érdekli a világot, hogy én merre, meddig, meg hogy ... Ha igen, szerencsém van. Végülis mit veszíthetek? Helyesen tudok írni, úgy ahogy. Olyan ez. mintha könyvet írnék, mert azzal a tudattal teszem, hogy valakihez szól. Mégis könnyebb, mint könyvet írni. Nem kell megtervezni, nem kell kiadni, nem kell határidőre készen lenni. Egy szóval olyan, mintha, de mégsem. Néha pedig azt is elképzekhetem, hogy teljesen magamnak írok. Kiírom magamból a dolgokat, amik úgy vannak, de máshol nem jöhetnek, mert hát ugye civilizáltak vagyunk, viselkedünk, kicsit őszintétlenül éljük hétköznapjainkat. tesszük, amit tenni kell, sőt muszáj. Úgy beszélünk, járunk, nézünk, ahogy illik, ahogy hisszük, hogy jó és mi is jobbnak tekintetünk tőle. Na itt a blogon ez nem így működik. Itt lehetek spontánabb. És leszek is. Itt szabad. Kicsit olyan, mint a terápia. Ha írom, nekem, ha olvasod, talán neked. Olvasd hát kérlek, ha tetszik. INDULJON HÁT A CSÁSZÁR BLOGJA.

2018.04.29. 13:23 CSÁSZÁR

A szavak ereje

Nyelvész létemre mindig érdekeltek a szavak. A szavaknak az értelmükön túl a kollektív és ezáltal az egyéni tudatba kódolt démoni ereje, érzelmi hatása is van. Ezt a hatást a közeg, amelyben kimondják őket, erősíti vagy éppen gyengíti. A közeg jelenti a kultúrát, a szó kimondóját és a közönséget, aki befogadja.

Néhány démoni szó elemzése kíséreltetik itt meg szabálytalan rendszerességgel.

Az első, ma divatos szó, a “narratíva”.

Hol halljuk ma ezt a szót?

A közélet gyakran használt kifejezése ez. A történet, amelyet valaki másoknak mesél és a történések sajátos értelmezése a narratíva.

A hivatalos definíció: A narratíva vagy elbeszélés egy olyan, megosztott gondolkodási séma, mely értelemmel ruház fel történéseket vagy bármilyen, az emberi idegrendszert érő ingerületet. Az elbeszélés szólhat a való világról vagy játszódhat kitalált környezetben. A narratíva időben strukturált, ok-okozati kapcsolatokat teremtő események sorozataként beszéli el az emberiség tapasztalatait.

A történések értelmezése tehát szubjektív lehetőség. Senki és semmi nem köti meg a narratíva alkotójának kezét. Mindaddig, amíg van, aki hisz ennek az elbeszélésnek, a narratívának van létjogosultsága. Ha kevesen vagy senki nem hisz neki, a közösség, ezáltal a narratíva is elhal.

Ma ezért a szót leginkább a politikai élettel kapcsolatban halljuk. A valóság eseményeinek sajátos értelmezése, melyet az adott közönség befogad, elhisz és magáénak érez. Aki hatásosabb narratívát alkot, az uralkodni képes.

A narratíva, ha hatásosan akarják előadni, kellően gyakran ismételt kell legyen. Fontos a tónus, a megjelenési stílus és a narratívában megjelenő üzenet komplexitása. Minél bonyolultabb, annál nehezebben értelmezhető, annál szűkebb közönsége lesz. Minél egyszerűbb, nyelvileg sematikusabb az üzenet, annál szélesebb réteg képes magáévá tenni ezt. Kellően gyakran ismételve, zenével
, hanghatásokkal, vizuális effektusokkal kísérve gyorsabban eléri hatását.

Jól használva a narratíva építő erő lehet.

Manipulatív használata a kellő erőforrások birtokában azonban romboló erő. A tömegek megtévesztésére, illúziók keltésére alkalmas szerszám, a gátlástalan hatalomgyakorlók álcája egyéb céljaik, szándékaik elfedésére. Ilyen szerencsétlen helyzetekben a narratíva nem más, mint fikció, kitalált történet, mese, azaz szimpla hazugság.

Aki jobban és nagyobb erő birtokában hatásosabban hirdeti a hazugságot, bízvást nyereményre és támogatásra számíthat.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://csaszar.blog.hu/api/trackback/id/tr913879172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása