Ugatnak a kutyák! Mi az? Mi történik? Ki jött? Ki ment el az ajtó előtt? Felriadok minden neszre, mert ők a szemem, a fülem, az orrom. Kiterjesztik testemet és érzékelésemet a házon kívülre. Meghosszabbítják a karom. Érzem az elhaladó emberek húsának szagát. Egyáltalán érzem a hús szagot, peddig vegetáriánus lennék így-úgy, vagy mi. Érzem, ha fúj a szellő és kilométerekről jönnek a jelek. Egy macska, egy egér, az országúton egy tetem. Ez lettem, velük és általuk. Egy nagyszájú, ugató, rohangáló, éber, érzékeny, hűséges eb. A fene!
Tudom ezt én így és itt és most kezelni? Hogyan fogok megtanulni élni ezzel a hatalmas 20 méterre terjedő testtel, felelőséggel és érzékeléssel, melyet kutyáink adtak nekem. Paranoia, pánik, félelem a felelősségtől. Ezek villódznak át fejemen. Ezek esznek, ezek alszanak, lábtörlőt cincálnak, papucsot kergetnek, gödröt ásnak és verekednek a koncon. És ez is én lennénk valójában? A tomboló ösztön? Az azonnal éledő állati késztetés? Brutális! Teljesen megőrültem?
Na most mi legyen?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Geri 2007.03.24. 16:55:51