HTML

CSÁSZÁR

Hogy is kezdjem? Éééééééén vagyooook a CSÁSZÁR! Á nem. Ez így nem lesz jó. Túl nagyképű. Inkább másképpen. Miért is kezdek blogozni? Van benne valami izgalmas. Abban, hogy írhatok. Abban, hogy mások olvashatják. Abban, hogy üzenhetek a világnak olyanokat, amiket máshol, máshogyan nem. Már persze ha érdekli a világot, hogy én merre, meddig, meg hogy ... Ha igen, szerencsém van. Végülis mit veszíthetek? Helyesen tudok írni, úgy ahogy. Olyan ez. mintha könyvet írnék, mert azzal a tudattal teszem, hogy valakihez szól. Mégis könnyebb, mint könyvet írni. Nem kell megtervezni, nem kell kiadni, nem kell határidőre készen lenni. Egy szóval olyan, mintha, de mégsem. Néha pedig azt is elképzekhetem, hogy teljesen magamnak írok. Kiírom magamból a dolgokat, amik úgy vannak, de máshol nem jöhetnek, mert hát ugye civilizáltak vagyunk, viselkedünk, kicsit őszintétlenül éljük hétköznapjainkat. tesszük, amit tenni kell, sőt muszáj. Úgy beszélünk, járunk, nézünk, ahogy illik, ahogy hisszük, hogy jó és mi is jobbnak tekintetünk tőle. Na itt a blogon ez nem így működik. Itt lehetek spontánabb. És leszek is. Itt szabad. Kicsit olyan, mint a terápia. Ha írom, nekem, ha olvasod, talán neked. Olvasd hát kérlek, ha tetszik. INDULJON HÁT A CSÁSZÁR BLOGJA.

2018.04.29. 13:23 CSÁSZÁR

A szavak ereje

Nyelvész létemre mindig érdekeltek a szavak. A szavaknak az értelmükön túl a kollektív és ezáltal az egyéni tudatba kódolt démoni ereje, érzelmi hatása is van. Ezt a hatást a közeg, amelyben kimondják őket, erősíti vagy éppen gyengíti. A közeg jelenti a kultúrát, a szó kimondóját és a közönséget,…

Szólj hozzá!


2018.04.29. 13:22 CSÁSZÁR

Reverz nyelvtanulás

Reverz nyelvtanulás Emberek ezrei fáradoznak azon időt, pénzt és energiát nem kímélve, hogy megtanuljanak egy idegen nyelvet. Sok esetben azonban nem élnek meg sikereket, ezért egy idő után feladják a küzdelmet. Mi lehet a sikertelenség oka? Milyen alternatív megoldás kínálható az…

Szólj hozzá!


2018.04.29. 13:14 CSÁSZÁR

A baráti szarka

A baráti szarka A baráti szarka,míg nem volt sok spanja,kevésből megélt. - Kevéssel beérem.- ezt mondogattaa kanalat lopva. - Csillogó ékszer?Van itt elég hely,nem élek segéllyel. De jöttek a spanok,s ez ötletet adottcselre, praktikára. Gyűlnek a javak, denincsen már több hely,a fész'kben nem…

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása